Sport
Németország-Spanyolország: Visszaköszönt az Eb-döntő
Péter Dávid
2010 július 8., csütörtök 07:36 Lejátszották a 2010-es világbajnokság második elődöntőjét, a helyszín pedig Durban volt. Az Európa-bajnok spanyolok csaptak össze az eddig remekelő német együttessel.
A mérkőzésen többnyire fölényben játszottak a spanyolok és a második félidőben sokadik helyzetüket gólra váltották és bejutottak a döntőbe. (0:1)
Az első játékrészben többnyire a spanyolok tudták a saját játékukat nyújtani, így lehetőségeik is inkább nekik voltak. A legnagyobb lehetőségnél, azonban Villa lövését Neuer védte. A németek próbáltak támadni, de nem tudták birtokolni a labdát és azt a teljesítményt nyújtani, amit eddig láthatott a nagyközönség. A félidő végén egy Özil-esésre befújhatott volna egy büntetőt a magyar játékvezető Kassai, de nem akart belenyúlni a meccsbe.
A második játékrészben még nagyobb sebességbe kapcsolt a spanyol alakulat. Közelről és távolról is sokszor veszélyeztették a németek kapuját, de a védelem mindig mentett a feszült helyzetekben. A folytatásban egy kis időre kijjebb jött a Nationalelf, de Kroos lövése volt a legnagyobb veszély, amit viszont Casillas sikeresen védett. A spanyolok végül is megtörték a német ellenállást. Egy szögletből a lendületből jövő Puyol szerzett gólt. A védő volt a csapat harmadik gólszerzője a világbajnokságon. Ezt követően próbáltak nagyobb iramot diktálni a németek, de csak beívelésekig jutottak, amiket a spanyol védők sorra kifejeltek. Del Bosque játékosai stabilak voltak elől-hátul, így növelhették is volna előnyüket. Joachim Loew együttese nem tudott egyenlíteni, így Spanyolország jutott be a fináléba. A mérkőzést nézve sok hasonlóság volt felfedezhető e meccs és a két évvel ezelőtti Eb-finálé között.
A spanyolok Hollandiával találkoznak a fináléban, így mindenképp olyan együttes nyer, amely még sosem emelhette fel a győztesnek járó trófeát.
Fotó forrása: internet





















Hozzászólások (10)
#10 nabukor 2010-07-08 17:00:53
Így van, ez a jó benne :)
#9 Lokovits 2010-07-08 16:47:58
Ahogy én elolvastam most a kiírást, abban arra jutottam, hogy nem kell megforgatni mint máshol. Szóval visszautalják.
#8 Boxibá 2010-07-08 16:35:33
És ha elbukom a pénzt akkor vissza is fizetik vagy csak újra eljátszhatom?
#7 nabukor 2010-07-08 14:44:39
Nem, játékpénzben nem lenne annyira izgalmas :D Most már lassan vége a VB-nek, úgyhogy lehet kicsit későn szólok, de Betclic-en visszakapod a pénzed ha fogadsz 20 000 forintig, ezért írtam, hogy nincs mit vesztenem :)Próbáljátok ki, mert már csak két meccs van hátra... viszont két tuti meccs ;) :D
#6 Lokovits 2010-07-08 14:29:50
nabukor ez engem is érdekelne. Mert játékpénzben vagy ami az iwiw-en megy az nem igen tud felcsigázni.
#5 Boxibá 2010-07-08 14:20:48
Hogy hogy nincs veszteni való? Nem pénzben fogadsz vagy mi? Játékpénzzel én is eljátszadozok szívesen:D
#4 nabukor 2010-07-08 13:42:52
Szerencsére én az első Spanyol meccsre nem fogadtam, de azóta folyamatosan, és nem kellett csalódnom. Sokat nem rizikóztam, mert visszakaptam volna a pénzem, ha rosszul tippelek, de eddig bejött, úgyhogy a döntőben is megteszem a spanyolokat, nincs veszítenivalóm :D
#3 Sasa 2010-07-08 13:29:30
A németek stílusa pont jó volt a spanyolok passzolgatásának és ezel sok spanyol helyzet alakult ki, a spanyol védők és Casillas viszont ki tudta kapcsolni a német focit :D:D
#2 Boxibá 2010-07-08 11:16:51
Ezen a vb-n semmire sem éri meg fogadni. Még az elején egy netes fogadóirodánál feltettem egy kis pénzt, de a spanyol-svájc meccsel nulláztam a számlámat. Akkor megfogadtam, hogy soha többet. És eddig nyugodt vagyok, mert csak még többet buktam volna:D
#1 Lokovits 2010-07-08 10:16:23
Hát én azért sokkal többet vártam a német középpályától. Nem tudom elképzelni, hogy-hogy lehet ilyen visszaesést produkálni? Nem nézték eddig a spanyolok előző meccseit? Mert ott szembetűnő volt, hogy ameddig nem engedik nekik a sok passzos játékot addig esélytelen számukra a kibontakozás. Na mind1 ezen a meccsen is buktam egy kevés pénzt.