Belföld
Kovács Lázár szeretője megátkozta a sztárszakácsot?
Tóth Anita
2010 július 29., csütörtök 09:25 További részletek és titkok derülnek ki Kovács Lázár egykori szeretőjével és eddig eltitkolt gyermekével kapcsolatban. A Reggeli adásában Frabato a mágia nagymestere több év után felfedi, hogy Andrea, a szakács fiának édesanyja, még szerelmi bájitalt is bevetetett, hogy megtartsa Lázárt.
"Igen, valóban járt nálam a hölgy." - ismerte be Frabato. Andrea körülbelül három éve, 2007-ben kereste föl a mágia szakértőjét, hogy igénybe vegye a tudását és a segítségét. "Egy gyorsítást végeztünk nála, ami azt jelenti, hogy rövidebb idő alatt sikerült bevonzania az életébe férfiakat és anyagi javakat." Így akadt a horgára az ismert szakács is.
"Tavaly visszajött hozzám a hölgy, egy babakocsit tolva. Nagyon boldog volt, mondta, hogy összejött egy médiaszemélyiséggel. Abban reménykedett, hogy ez a kapcsolat működőképes lesz. Én jósoltam neki, de megingattam ebben a hitében." - nyilatkozta Frabato, aki elmondása szerint egy ideig jó kapcsolatot ápolt Andreával.
"Szerintem még most sem hiszi el, hogy ez nem működőképes." - mondta. "Szeretett volna megint egy gyorsítást. Elmondta, hogy az illető férfi külföldön van, és sok időbe fog telni a válás." A varázslat elvégzéséhez szükség van a másik féltől valamire, például egy hajszálra vagy egy fotóra. "Ekkor derült ki, hogy a Lázárról van szó."
"A mágiában van egy törvény: családokat nem szedünk szét, csak összerakunk." - mondta Frabato, majd hozzá tette, hogy Andrea megsértődött, mert nem vállalta a gyorsítást, majd egy szerelmi bájitalt, ami kiválóan tükrözi a hölgy megszállottságát, vitt el magával, amit talán Lázárra is megitatott. A bájital mégsem működött. Frabato azt is elmondta, hogy miért nem hatott.
"Nem működött, mert nem volt személyre szabva, ez megtartásra nem alkalmas, hiszen már megtörtént az aktus is köztük." - magyarázta, hogy miért nem működött az ital. Aztán bemutatott Frabato még egy eszközt, összekötözött babákat, amely már egy meglévő kapcsolat megtartásáért alkalmazható.
Fotó forrása: Internet





















Hozzászólások (0)