Könnyedén találhatunk székhelyt a fővárosban is

Könnyedén találhatunk székhelyt a fővárosban is

Falun nőttem fel. Legalábbis ezt szeretem mondani magamról, pedig inkább kertvárosnak lehet nevezni azt a községet, ami egyébként a nagyobb városnak a része volt. Nem számít azonban, hogy miként van beosztva ez a hely, a fontos az, hogy a természet közelében éltem. Mindenkit ismertünk a környékről, hiszen mindenki egy boltba járt, egy fodrászhoz és egy óvodába.

Éppen ezért volt nekem akkora törés, mikor először elköltöztünk a városba. Emellett pedig akkor váltottam iskolát is. Nagyon nehezen találtam a helyemet és a vicces, hogy évekkel később, sokkal egyszerűbb volt beilleszkednem, mikor felköltöztem a fővárosba. Érdekes, hogy miként működnek ezek a dolgok. Ettől függetlenül akárhányszor a szülőhelyem közelében járok, mindig elfog valami végtelen nosztalgia azzal kapcsolatban, hogy milyen volt annak idején itt élni. Egyszer lehet, még vissza is térek ide.

Most azonban minden figyelmemet az új cégemnek szentelem. Szerintem, ha annak idején azt mondtam volna a szüleimnek, hogy egyszer saját cégem lesz, csak nevetve legyintettek volna. Ezt a reakciót pedig teljesen meg is tudom érteni, mivel ha nem lett volna a Székhely Szolgáltatás 24 nevű oldal, akkor én sem vettem volna a bátorságot ahhoz, hogy belekezdjek ebbe a folyamatba. Milyen szerencse, hogy csak úgy érdeklődésből elkezdtem keresgélni az interneten „székhelyszolgáltatás pest megye” témában.

Így jött fel a Székhely Szolgáltatás 24 a találatok között és már az első pillanatban el tudták nyerni a tetszésemet az oldaluk kiváló designjával. Az üzleti világban bár nem minden, de nagyon fontos az első benyomás és a megjelenés. Hiszen ez az a szempont, ami alapján ki tudjuk választani, hogy az adott cég megbízható-e. A Székhely Szolgáltatás 24 pedig rögtön azt mutatta magáról, hogy nemcsak megbízhatók, hanem még az időnket se fogják húzni.

Ha például a székhelyszolgáltatás pest megye témában szeretnénk olvasni tájékoztatókat, akkor elég csak kiválasztani a felső menüből a hozzá tartozó feliratot. Ha azonban egy kis általános információt szeretnénk szerezni arról, hogy mégis miként működik a Székhely Szolgáltatás 24, akkor erre is van lehetőségünk már a kezdőlapon.

A székhelyszolgáltatás pest megye területén azért lehet olyan fontos és kedvező, mivel alapból szükségünk lesz egy székhelyre. Erre azonban nem érdemes kineveznünk a saját ingatlanunkat, mivel rengeteg más papírmunka fog vele járni. Nem hiszem, hogy egy frissen megalapított cég mellett még erre is lesz időnk. Főleg azért, mert ezeket az adminisztrációs feladatokat mindig időre és pontosan kell majd elvégeznünk. Ellenkező esetben egy NAV-os ellenőrzés során még büntetést is kaphatunk, amit senki sem kíván magának.

Ráadásul a székhelyszolgáltatás pest megye területén nem akármilyen helyeken érhető el. Minden székhely a város üzleti központjaiban található, úgyhogy nem kell majd szégyenkeznünk, mikor megkérdezik, hogy hova vagyunk bejelentve. Ennek ellenére a havi díja a szolgáltatásnak továbbra is alacsony, pedig szinte mindent el fognak intézni nekünk, ami csak a székhellyel kapcsolatba feljöhet.

Rendkívül bizakodón és pozitívan fordultam hozzájuk. Mivel tényleg azt éreztem, hogy a Székhely Szolgáltatás 24 minden egyes lépésben segíteni fog nekem. Ennek köszönhetően pedig hamar el tudtunk intézni mindent és nem kellett hónapokat várnom arra, hogy kész legyen a szerződéskötés. A székhelyszolgáltatás pest megye területén nagyon bevált és tényleg tartották magukat azokhoz a dolgokhoz, amiket a neten ígértek nekünk. Nagyon örülök, hogy őket választottam és remélem sokáig meg is marad ez a jó üzleti kapcsolat.

Vélemény, hozzászólás?