Abaházi Csaba újra énekel

Abaházi Csaba újra énekel

80 állomásos roadshow-ra indul a Danbius Rádió. 4 héten át 80 helyszín – a Danubius Csili népszerű hangja, Lovász László bejár minden zugot, ahol szól a rádió!
Négy héten át napi négy helyszínen találkozhatnak a hallgatók a műsorvezetővel, aki több, mint 1 millió forint értékű ajándékkal és egy zenei CD-vel járja az országot.

A cd-n az a dal hallható, amelyet a rádió pár hete kezdett el játszani, és amely olyan népszerű lett napok alatt, hogy a hallgatók folyamatosan követelik a kívánságműsorban. Az Én rádióm c. dalt a Danubius Rádió kedvelt műsorvezetője Abaházi Csaba énekli, akit a közönség nemcsak rádiósként ismerhet, hiszen egykor a Sing Sing énekeseként is nagy népszerűségnek örvendett.

A nők nagy kedvence, az egykori vad rocker azóta kétgyermekes példás családapaként, de mindig a zene és a rádió közelében tölti hétköznapjait, most azonban ismét mikorofont ragadott, hogy egy remek zenei csemegével örvendeztesse meg a közönséget.

A cd mellett Lovász Laci összesen közel 4 millió forint értékű utazást, üzemanyagkártyát és bankkártyát is kisorsol a CélbaLovász turné alatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük